Hét csapat, három iskola, egy közös cél – zajlik az EduRobotics Cup Orosházán

24/09/2026

A Németh Imre Alapítvány eszközeivel, hét csapat részvételével zajlik az EduRobotics Cup helyi fordulója a Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikumban. Az Eötvös József Általános Iskola és a Kossuth Lajos Technikum diákjai két coach és egy főcoach segítségével mérik össze tudásukat.

Szeptember 24-én megkezdődött az EduRobotics Cup kétnapos robotikaversenye Orosházán. A versenynek a Kossuth Lajos Technikum ad otthont, a megmérettetéshez szükséges robotikai eszközöket pedig a Németh Imre Alapítvány (NIA) biztosítja.

A versenyen összesen hét csapat vesz részt: két csapat az Eötvös József Általános Iskolából, öt pedig a Kossuth Lajos Technikumból érkezett. A fiatalokat két coach és egy főcoach segíti a feladatok megoldásában és a verseny során.

Volt kossuthos diákok tértek vissza segíteni

Külön öröm, hogy a két segítő coach egykor maga is a Kossuth diákja volt, jelenleg pedig mindketten a Szegedi Tudományegyetemen folytatják tanulmányaikat.

Lazanyecz Márk utolsó éves programtervező informatikus hallgató, aki már tanárként is visszatér korábbi iskolájába, míg Szarvas Ádám  másodéves mérnökinformatikus hallgató.

Mindketten a Németh Imre Alapítvány önkéntes segítőiként kapcsolódnak be a munkába. Egykori diákként most már saját tudásukkal és egyetemi tapasztalataikkal segítik a fiatalabb versenyzőket a felkészülésben és a verseny lebonyolításában.

Mészáros Melinda, a Németh Imre Alapítvány elnöke elmondta, hogy az alapítvány számára különösen fontos, hogy az elmúlt években beszerzett robotikai eszközök ne csak a mindennapi oktatást szolgálják, hanem lehetőséget teremtsenek a diákok versenyzésére és fejlődésére is.

"Nagy öröm számunkra, hogy a NIA eszközei ismét a gyerekek fejlődését és versenyzését segítik. Külön érték, hogy egykori diákjaink ma már egyetemistaként, illetve tanárként, az alapítvány önkéntes segítőiként térnek vissza az iskolába. Amit évekkel ezelőtt elkezdtünk, annak most már látható a folytonossága: a megszerzett tudást továbbadják a következő generációnak" – fogalmazott Mészáros Melinda.

Két orosházi iskola diákjai egy versenyen

Palotás–Rózsa Diána, a Kossuth Lajos Technikum igazgatója kiemelte: nagy öröm számukra, hogy az intézmény adhat helyet az EduRobotics Cup helyi versenyének, és két orosházi iskola diákjai együtt mutathatják meg robotikai tudásukat.

A legfiatalabb versenyzők az Eötvös József Általános Iskolából érkeztek.

Korcsok Marianna, az Eötvös József Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a hatodik és hetedik évfolyamos tanulók nagyon ügyesen teljesítik a feladatokat. Az intézményben működő robotikaszakkör a NIA eszközeivel valósul meg, és egy ilyen versenyen különösen jól látható, milyen eredménye van az ott megszerzett tudásnak.

A diákok nemcsak robotot építenek és programoznak, hanem közösen gondolkodnak, problémát oldanak meg, terveznek és csapatban dolgoznak.

A legjobb visszajelzést azonban maguk a gyerekek adták: az általános iskolás versenyzők úgy fogalmaztak, hogy életük egyik legjobb napját élték át a verseny első napján.

A Kossuth Technikum nagyobb diákjai pedig a tőlük már megszokott magabiztossággal és tapasztalattal dolgoznak. Számukra a robotika és a versenyzés már többéves szakmai építkezés része, így most ismét megmutathatják azt a tudást, amelyet az elmúlt évek során szereztek.

Eszközből tudás, tudásból közösség

Az EduRobotics Cup orosházi versenye jóval többről szól, mint robotokról és programozásról. Általános iskolások, technikumi diákok, egykori kossuthos tanulók, egyetemisták és pedagógusok dolgoznak együtt.

A Németh Imre Alapítvány számára pedig talán éppen ez az egyik legfontosabb eredmény: az eszközökből tudás, a tudásból pedig olyan közösség születik, amelyben a korábbi diákok már segítőként térnek vissza a következő generációhoz.

Az EduRobotics Cup orosházi versenye szeptember 25-én folytatódik.

Share