Mire jó egy tonna makk?
Ünnepség keretében díjazták a Gyűjtsünk makkot Orosházán pályázat legjobbjait csütörtökön délelőtt a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. A Németh Imre Alapítvány által lebonyolított akció eredménye minden előzetes várakozást felülmúlt.

Az akció egy magán kezdeményezésből fejlődött ki. Varga Emma fantáziáját a békéscsabai Hatvanezer Fa Egyesület egyik előadása mozgatta meg. Úgy gondolta, hogy ha már nem tud tölgyerdőt telepíteni, legalább a magok, a makkok összegyűjtésével segít az egyesületnek. Az első, 2021-es felhívás alkalmával még csak egy mázsányi makk gyűlt össze. A kezdeményezést később a Németh Imre Alapítvány vette szárnyai alá. A II. Gyűjtsünk makkot Orosházán projektben résztvevők számára igen mozgalmasan telt az idő szeptember végétől november közepéig. A szervezőknek még álmukban sem jutott eszükbe, hogy ez idő alatt 400-450 főt sikerül majd kicsábítani a szabadba és 964 kg makkot szednek össze a bölcsisektől a nyugdíjasokig minden korosztály.
Mint megtudtuk, az idei akcióval kapcsolatban sorra megkeresték a város óvodáit, iskoláit, akik szívesen csatlakoztak, ráadásul nem is eredménytelenül. Az elmúlt két és fél hónapban néhány kiló híján egy tonna makkot gyűjtöttek össze Orosházán és környékén, hogy tölgy csemete, később tölgyfa, tölgyerdő lehessen belőlük. Az összegyűjtött makk nagyobbik felét Békéscsabára, a Hatvanezer Fa Egyesülethez vitték, ahol elültetik őket. Kisebbik részét Szegeden, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum kapta, ahol az iskola csemetekertjében már el is ültették.
Az ember nem is gondolná, hogy Orosházán mennyi (több, mint negyven) helyen lehet tölgymakkot gyűjteni. A katolikus templom kertje, az Árpád-kert, az OMTK pálya, Kossuth-tér, az Eötvös iskola előtti tér, a Móricz ovi, Gyopáros, mind-mind gyűjtési lehetőséget kínál.
Az ünnepségen Mészáros Melinda, a Németh Imre Alapítvány elnöke köszöntötte a résztvevőket és köszönte meg azt a szorgos gyűjtőmunkát, melynek eredménye a tonnányi makk lett. Ezután Csepregi Imre, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum erdőmérnök oktatója tartott rövid előadást az erdősítés fontosságáról, különös tekintettel az elmúlt évek aszályos időjárására, amely a fákat, az erdőt is megviselte.
A makkgyűjtő versenyt kategóriánként díjazták. Az óvodások, az általános iskolák alsó tagozatai, felső tagozatai, a középiskolások és a magánszemélyek képeztek egy-egy kategóriát, melyeknek legjobbjai oklevelet és értékes ajándékokat vehettek át. A Németh Imre Alapítvány és támogatóik jóvoltából az ünnepség valamennyi résztvevője apróbb-nagyobb ajándékkal távozhatott.
Csányi József
Oroscafé.hu